Virágkertész
Szak kódja: SNKA SA 3A19M
Azoknak a végzős nyolcadikosoknak ajánljuk ezt a szakot, akik szeretik a természetet, a növényeket, akik szívesen foglalkoznak virágkötészettel, virágrendezéssel.
A szakmai képzés célja olyan szakmai tudással rendelkező kertészek – virágkertészek felkészítése, akik alkalmazni tudják az elsajátított elméleti és gyakorlati tudást, helyt tudnak állni a szakmában önálló vállalkozóként.
A képzés ideje három év, évfolyamonként 28 tanuló beíratására van lehetőség.
A képzés folyamán az általános tantárgyakon kívül nagy hangsúlyt kapnak a következő szaktantárgyak: zöldségtermesztés, virágkertészet, zöldfelület tervezés és karbantartás, díszfaiskola, stb.
A tanulók az első évben hetente egy napot, második és harmadik évben pedig heti két napot töltenek gyakorlati oktatásban, amit az iskola tangazdaságában és kertészetekben valósítanak meg.
Az elvégzett tanulmányok után a tanulók elhelyezkedhetnek virágkötőként, kellő szakmai rutin megszerzése után önálló virágkötőként dolgozhatnak, illetve foglalkozhatnak virágtermesztéssel, magtermesztéssel.
Fő tantárgyak:
Általános tantárgyak: | Szaktantárgyak: | Gyakorlati oktatáson a következő feladatokat végzik el a tanulók: |
-Magyar nyelv -Szerb mint nem anyanyelv -Matematika | -Növényvédelem Mezőgazdasági technika |